Annak ellenére, hogy az elmúlt időszak elméletileg és történetileg is nagyon termékeny és gazdag a magyar nyelvű feminista, nőtörténeti vagy gender szempontú szövegek tekintetében, mégis úgy tűnik, hogy elméleti belátásai jórészt nem kerültek be sem az oktatásba, sem a szélesebb köztudatba, hanem megmaradtak egyfajta tudományos, egyetemi zárványnak [erről bővebben: Horváth Györgyi tanulmánya]. A feminizmust még mindig rengeteg negatív sztereotípia övezi, még mindig összekeverednek bizonyos alapvető fogalmak. [A feminista irodalomkritika alapvető fogalmainak elméleti tisztázásához magyar nyelven lásd: Toril Moi: „Feminista irodalomkritika”. in: Bevezetés a modern irodalomelméletbe, szerk.: Ann Jefferson – David Robbey, Osiris, Bp., 1995. 233-253.]. Jelen folyóiratszámnak műfajánál fogva sem lehet célja egy ilyenfajta elméleti tisztázás; az viszont igen, hogy színvonalas példákat mutasson a női szempontú megközelítésekre, elemzési metódusokra. Mindez az Árkádiában azért is kiemelten fontos, mert a folyóirat didaktikai része lehetőséget teremt arra, hogy a gender szempontból tudatos értelmezési utak és szempontok a közoktatásban is érvényes megközelítésekké váljanak.

A kötet szövegei természetesen csak egy kis szeletét nyújthatják annak a gazdag mezőnek, amely a gender nézőpontú kutató vagy érdeklődő számára feltárul, ugyanakkor minden szöveg felmutat egy lehetséges utat a nőiségre irányuló megközelítési módok közül. A kötet szerzői más-más elméleti kiindulópontból szólalnak meg, nem volt szándékunk egy adott feminista iskola melletti elköteleződés. Az Árkádia tanulmányai inkább olyan kérdésfeltevésekként értelmezhetők, amelyek – reményeink szerint – további mérlegelésre és újabb kérdések megfogalmazására ösztönöznek.

Borbíró Fanni összefoglaló jellegű tanulmánya a nőtörténeti és a női irodalomtörténeti kutatások rövid áttekintésével vázolja fel a 19. századi nők lehetőségeit, a kezdődő női emancipáció lépéseit és fázisait. A tanulmány kitér a nők jogaira, a munkavállalás és a tanulás változóban lévő lehetőségeire, valamint a században a nőkkel szemben megfogalmazódó sajátos elvárás-rendszerekre, amelyek a női életpálya-lehetőségeket és az (irodalmi) alkotás módjait szabályozták, befolyásolták. A tanulmány segíti annak a társadalomtörténeti kontextusnak a megrajzolását, amelyben a 19. századi nőírók és költők elhelyezhetők, és ahonnan szövegeik talán jobban érthetővé válnak.

A magyar nyelvű női irodalomtörténeti hagyomány hiányáról és annak sajátos helyzetéről szól a Fiktív női szerzők a kortárs magyar irodalomban című Horváth Györgyi tanulmány. Mit kezdhet az irodalomtörténész és a gender szempontból érzékeny kritikus azzal a sajátos helyzettel, hogy a magyar nyelvű női irodalom jelentős részét férfi írók alkották meg?

Séllei Nórának az Üvöltő szelek elemzésével foglakozó szövege a 19. századi angol kultuszregény gazdag feminista értelmezési hagyományának összefoglalásával mutat rá arra, hogy a feminista szempontú elemzés milyen termékenyen működhet a regényértelmezésekben. Az Üvöltő szelek második generációjára fókuszáló elemzése a feminista irodalomkritika olyan alapfogalmait mozgatja, mint: a szövegben működő feminin és maszkulin erők, a patriarchális társadalom elnyomó hatalma, a femininitás transzgresszív és felforgató ereje, a női test, a női írás, a test, mint írás...

A regényműfaj hagyományának és történetének elméleti kérdéseit feszegeti egy kortárs, nagyon is populáris műfaj „nemének” kérdéseiből kiindulva Séllei Nóra másik szövege, A szingliregény esete, avagy a populáris kultúra neme című cikk.

Szintén kortárs kérdéssel foglalkozik Horváth Györgyi: Női irodalom és / kontra Gender Studies... című tanulmánya. A szerző a magyarországi feminizmus utolsó hullámával – a gender studies recepciójával – és annak (elmaradt?) hatásával néz szembe. A kortárs női irodalom helyzetének, lehetőségeinek számbavétele, a női irodalom kritikai megítélésének mérlegelése a tanulmány tanulsága szerint arra mutat rá, hogy a gender studies (és így a feminizmus utolsó hulláma) Magyarországon széles körben hatástalan maradt, és a szűk, tudományos/egyetemi diskurzus határain belülre korlátozódott, korlátozódik.

Végül a minden szempontból nagyon sikeres Tóth Krisztina kötészetének jellemző vonásait veszi számba Vári György cikke. Az Áradás-poétika az egyetlen férfi szerző által írt szöveg a kötetben; Tóth Krisztina költészetének olyan értelmezése olvasható itt, amelyben a nőiség szempontja nem válik kizárólagos vagy uralkodó elemzési szemponttá, de termékenyen és tudatosan, megkerülhetetlenül épül be a szerző más, elméletileg magasan iskolázott és megalapozott értelmezési szempontjai közé.

Bízunk benne, hogy a kötet szövegei rávilágítanak arra, hogy a nem nélküli irodalom, a társadalmi nemek fölé emelkedő tiszta esztétikai szféra maga is pusztán olyan konstrukció, amelyet a diskurzus (hatalmi) működése hoz létre. Akár így, akár úgy: tudatos irodalomértelmező számára a nem nem lehet megkerülhető szempont többé.