Válogatás Ö. Kovács József: Vidéki Magyarország 1945-1970. Dokumentumok földről, hatalomról, emberi sorsokról című dokumentumgyűjteményéből (Balassi-Korall, Budapest 2015.)

Az MKP KV irányelvei a pártszervezetek számára a földreform végrehajtásával kapcsolatban

Debrecen, 1945. március 22.

[…] a földigénylő bizottságok az elkobzandó birtokokról szóló határozataikban nincsenek kötve népbírósági ítéletekhez vagy igazoló bizottsági döntésekhez, hanem kizárólag saját belátásukra és jogérzékükre támaszkodva kimondhatják, hogy a községben kit tekintenek hazaárulónak, háborús vagy népellenes bűnösnek. […] A szabotázs letörésére azonban a legjobb eszköz a gyors cselekvés, befejezett tények teremtése. […] A földigénylő bizottságok esetleges hibáit később is ki lehet javítani, lehet ellenük fellebbezni a megyei és országos szervhez, de a fellebbező birtokon kívül fellebbezzen.

Az Épületkarbantartó Vállalat párttitkárának levele az V. kerületi pártbizottsághoz, a Veszprém megyei Gyarmat községben tapasztaltakról.

Budapest, 1959. február 11.

Jelentem, hogy G. L. ü. b. elnök elvtárs 1959. febr. 7-től 10-ig Gyarmat községben (Veszprém m.) tartózkodott az anyósánál, és a következőkről győződött meg, ami az agrárpolitikánkkal szorosan összefügg a község szocialista átalakítása terén. A termelőszövetkezetek kialakítása Pártunktól idegen módszerrel történik, terrorisztikus eszközökkel. A házasságkötéseket a Tanácsházán csak akkor eszközölik az illetékesek, ha a belépési nyilatkozatot aláírták a házasságot kötők. Elrettentő példaként közölte a belépést, melyet a következőképpen hajtanak végre az illetékesek. A beszervezendő személyeket behívják a Tanácsházára, vagy gépjárművel értük mennek a délelőtti órákban, ezután kezdődik a felvilágosító munka, amely elbeszélgetés után, midőn a beszervezendő személyek még nem írják alá a belépési nyilatkozatot, úgy kiküldik a pihenő, illetve várakozós szobába, majd fél ill. 1 óra múlva újra behívják, ekkor ismételten elbeszélgetnek, ha eredménytelen az elbeszélgetés, újra kiküldik a várakozó ill. pihenő szobába, ez így folyik egész nap este 6-7 óráig. Előfordul olyan eset is, hogy a beszervezendő személy a többszöri elbeszélgetés ellenére sem akar belépni a szövetkezetbe, úgy gumibottal összeverik az illetőt. (…)

Rábapatona községi tanácsi VB-elnökének, Kormos Jenőnek a jelentése a kampány „röpcéduláiról” az MSZMP Járási Bizottságának.

 Rábapatona, 1958. augusztus 7.

Csatoltan, beterjesztem a szakcsoport alakulásában készült „röpcédulákat” felülvizsgálás és 50 példányban való sokszorosítás végett. A röpcédulákkal kapcsolatban megjegyezni kívánjuk a következőket: A röpcédulák megírása kormányunknak azon határozata alapján született, hogy mezőgazdaságunkat a legrövidebb időn belül szocializálni^[1] kell. Továbbá megalkotásába figyelembe vettük a mezőgazdaság átszervezésénél szükséges alapelveket, ezek a következők: Önkéntesség; Fokozatosság; Állami támogatás. A mezőgazdaságban a kettős feladat megoldását, Rábapatona község szervezési munkáit és szervezési hiányosságait. Célunk az, hogy a röplap módszere és tartalma alapján a gazdák érezzék megrögzött maradiságukat, és belássák azt az utat, amely a boldogulásukhoz vezet. Mi nem a növénytermesztés egyes ágait (pl. burgonya, eper, málna stb.), hanem az egész termelést kívánjuk az univerzális géppel (zetorral) szocializálni. Mi ezen módon először a termelési eszközöket akarjuk közös tulajdonba venni, hogy a termelők érdekelve legyenek, egymásra legyenek utalva, megszokják a közös munka alapját, hogy idővel a termelési eszközt közösben történő fejlődése elősegítené azt, hogy a dolgozó parasztok maguk kérjék a termelés teljes szocializálódását (tagosítást). Így maguk a dolgozó parasztok saját erejükből valósítanák meg a jövő tsz gépparkját, majd később az istállók, silógödrök építését már hosszú lejáratú hitellel.

A győri járásban terjesztett „Dolgozó parasztok, termeljetek többet, éljetek jobban!” című szórólap 1959-ből

Ki nem emlékezne egy pár évtizeddel ezelőtti időkre, amikor a gabonát hosszas fárasztó munkán keresztül, cséphadaróval, lenyomtatással csépelték. A vetés kézzel történt, a szántást ökörrel, faekével végezték. Mennyi munka, mennyi verejték. Ki ne emlékezne az első kerékpárra, az első autóra és a levegő csodájára, az első, de egyben kezdetleges repülőére. Minden fejlődésben van. Hol vannak ma már a faekék, a cséphadarók, a lónyomtatású cséplések, stb. Ma a szántóföldünket traktorvontatású ekék hasítják, nehéz terheket autók és vontatók szállítják, a gabonát kombájnok aratják, a gyomokat vegyszerrel irtják. Ma az atomkorszakban vagyunk, soha nem látott gyors fejlődés zajlik le szemünk előtt a technikában, amely kihat a társadalom fejlődésére is. A technika fejlődésén keresztül alakult ki az ősközösségből a rabszolga társadalom, a feudalizmus, a kapitalizmus. Ezek a társadalmi formák mindig újat és fejlődést hoztak, de tartalmában nem szűnt meg az emberek ember által való kizsákmányolása. Ezeken keresztül eljutottunk a szocialista társadalmi formához, ahol megszűnt a kizsákmányolás, a hatalom pedig a parasztsággal szövetséges munkásosztály kezébe került. Így a volt cselédek és szegényparasztok hozzájutottak örök vágyálmukhoz, a földhöz. A technika és a társadalom fejlődése szükségszerűvé teszi, hogy úgy az új, mint a régi gazda a saját tulajdonában lévő földön szakítson a régivel, a mai időnek megfelelő termelési eszközökkel, és termelési formában dolgozzon. Gazdatárs, te, mint egyéni gazda számoltad-e, hogy 1 holdon mit tudsz termelni és mennyiért tudod ezt előállítani? Számoltad-e az előállított termény önköltségét? Kiszámoltad-e, hogy mennyibe kerül egy mázsa búzád, egy liter tejed, egy kilogramm sertéshús, egy kilogramm marhahús, stb. előállítási ára? Gondolkoztál-e a gépi munka előnyén és jövedelmezőségén, avagy azon, hogy hogyan lehetne egyéni gazdáknak olcsóbban, kevesebb idővel, kevesebb fáradsággal, többet termelni? Hivatkoztunk a technika, a mezőgazdaság és a társadalom fejlődésére. Mi gondolkoztunk azon, hogy az említett módon javítsunk az életünkön – az egyéb megoldások mellett úgy, hogy gépi munkát alkalmazhatnánk olyan formában, hogy közösen vennénk egy zetort, teljes felszereléssel, ami mindannyiunk munkáját megkönnyítené, a termelést pedig olcsóbbá tenné.

Brigádjelentés a „mezőgazdaság szocialista átszervezésének tapasztalatairól”

Szolnok, 1959. március 17.

A fejlesztési munkában én négy községben vettem részt. Február 6-án Tiszasüly községbe mentünk, a brigád vezetője K. I. volt. Rajta kívül még hárman voltunk, Sz. I., R. J. és K. Sz. J. a Járműjavító V. egyik művezetője. A község vezetői szeretettel fogadtak bennünket. Megérkezés után azonnal egy szöveget állítottunk össze, mely körülbelül a következőképpen szólt. A községbe érkeztek a munkásosztály küldöttei abból a célból, hogy segítséget nyújtsanak az egyénileg dolgozó parasztságnak abban, hogy mennél előbb megtalálja a nagyüzemi gazdálkodás útját, a szövetkezeti utat. Kértük ebben a felhívásban, hogy minden dolgozó paraszt fogadja szeretettel a munkásosztály küldötteit, mindenkit fel fogunk keresni, tanácskozni, tárgyalni fogunk, minden egyénileg dolgozó paraszttal. E felhívásnak megvolt az eredménye. Ténylegesen szeretettel fogadtak bennünket és elvtársainkat szinte minden háznál. Nemigen találtunk bezárt kaput, és nem tapasztaltunk ebben a községben olyant, hogy valaki a szomszédba, vagy másfelé igyekezett volna előlünk elbújni. A Tiszasülyi Állami Gazdaság 6 napon át, egész hónapra adott 35-40 embert. Ezek a legfejlettebb kommunisták voltak, akik minden dolgozó paraszttal elbeszélgettek, ismerték őket. A gazdaság igazgatója Novák elvtárs, Tóth elvtárs a gazdaság párttitkára példamutató munkát végeztek. A 35-40 emberen kívül minden este 70-80 ember dolgozott társadalmi munkában. Az agitációs gárda gerincét a gazdaság dolgozói képezték. Hogy milyen módszerrel dolgoztunk, ezt igen nehéz volna konkrétan leírni, mert azt mindég az adott körülmények határozták meg. Egy biztos, legalább is tudomásom szerint – az emberek tettleges bántalmazásig egyetlen, még a legnehezebb helyzetben sem jutottak el. Fő módszernek alkalmaztuk, és legjobban bevált először is, a legtekintélyesebb dolgozó parasztokat kerestük fel, vagy hívtuk össze. Elbeszélgettünk velük, megkértük, hogy segítsenek nekünk, alakítsanak ők új termelőszövetkezetet. Ez általában sikerült is. Sülyön megalakult Búzakalász néven, 24 taggal a szövetkezet középparasztokból. Utána megkértük, hogy most teljes erővel fogjanak a fejlesztéshez, hogy mennél erősebbek legyenek. Eredménye az lett, hogy néhány nap alatt több mint 200 tagja lett ennek a szövetkezetnek. Azért, mert ők maguk versenyt futottak a többi tsz-szel az emberekért és a földért.

Ugyanez volt a helyzet Jászalsószentgyörgyön, Jászdózsán és Szelevény községekben is. Amikor idáig el tudtunk jutni, nyugodtan mondhattuk, hogy megtört a jég, ettől kezdve viszonylag könnyű volt a munkánk. Még ezt el nem értük, igen sok fajta módszert kellett alkalmazni. (…)

 Volt olyan eset is, amikor a tanácshoz, illetve a fejlesztési bizottsághoz hívtunk be olyan dolgozó parasztokat, akiknél már igen sokan kint voltak elvtársaink és semmi hajlandóságot nem mutattak, tárgyalni sem akartak velünk, sőt az ilyenek durvák, gorombák voltak azokkal szemben, akik őt meglátogatták. Ezekkel elbeszélgettünk, leginkább 2-3 személy egyszerre, hogy ne mondhassák, hogy durvák vagy gorombák voltunk. Ilyen beszélgetés után előfordult, hogy belépett, volt, aki azt mondta, most már világos előtte minden, de csak holnap lép be a tsz-be, addig még meghányja-veti a családdal. Többsége másnap, vagy még aznap belépett. Beszélgetéseink során sok dolgozó paraszt elmondta, hogy ők tisztelik és becsülik a Munkás-paraszt Kormányt, mert 3 év alatt nagyon sokat tett a dolgozó parasztság életszínvonalának emelése érdekében, ők a szövetkezés útját is követni fogják, ha a kormány így látja jónak, mert ők bíznak a kormányban és a pártban. Jászalsószentgyörgyön az egyik 16 h-as középparaszt azt mondta, „nagyon ügyes ember ez a Kádár elvtárs, minden parasztot a helyére tett, szeretjük is, de vajon ki tanácsolta neki, hogy most a szövetkezetbe menjünk?” A fejlesztési munka során fő módszernek az agitáció, személyekre menő felvilágosító munkát tartottuk, másrészt azt tudtuk elérni, hogy a belépetteket azonnal aktivizáljuk, a teljes siker így nem maradt el. (…)

 Hasonlóan folyt le a fejlesztés Szelevényen is. Helyi erő itt 8-10 fő mozgott. Inkább a Kunszentmártoni Zalka Mtsz, Gépállomás, Állami Gazdaság dolgozói fejlesztettek, amikor K. I. középparasztot megismertük, összebarátkoztunk. K. I. a tsz elnöke lett, és az édesapja, kb. 45-50 parasztot léptetett be. Volt olyan nap, amikor a fiatalabb 20 belépési nyilatkozatot hozott be kiállítva. Ennek örültünk, mi is arra gondolva, hogy ők erőszakoskodhatnak egymással szemben, ebből nem lesz törvénysértés. Itt is volt egy érdekes eset. Szelevény határában van egy rész, úgy nevezik, hogy rét. Kb. 60 jómódú parasztcsalád lakja. (…) Én megmondtam, hogy 10 emberrel bepakolok ide az egyik tanyába és nem megyünk el, még a 60 család bent nem lesz. Erre nem került sor, mert másnap este külön szövetkezetet alakítottak II. Rákóczi Ferenc néven. Én mindég azt tapasztaltam, hogy ha a dolgozó paraszttal szemben valaki durván vagy gorombán próbált beszélni, azért sem volt hajlandó belépni. Ha olyan ember ment hozzá, hogy választ adott kérdéseire türelmesen, nem maradt el az eredmény. Tapasztalat az is, hogy sokkal jobb fejleszteni kevesebb emberrel, de minőségileg jobbakkal, sokkal nagyobb az eredmény. (…) Az egész fejlesztésről, annak módszereiről, epizódjairól nagyon sokat lehetne írni és beszélni. Azonban mindent konkrétan sem leírni, sem elmondani nem tudnám, legalább is én nem vállalkoznék rá, mert ahány község, annyi módszer, sőt ahány ember, annyi formában és módon kellett és kell érvelni, beszélni az emberekkel. (…)

Zajk Községi Tanács VB-elnökének, Gál Károlynak a levele egy szakmunkásképző iskola igazgatójának egyes tanulók feltételes hazaküldéséről

Zajk, 1959. február 16.

Zajk Községi Tanács VB azzal a kéréssel fordulunk az igazgató elvtárshoz, hogy V. L.-t szíveskedjék mindaddig szabadságoltatni, míg szülei alá nem írják a termelőszövetkezeti belépési nyilatkozatot. Kedves igazgató elvtárs, azért fordulunk önhöz ezzel a kéréssel, mert Pápáról és Zalaegerszegről az ipari tanulókat az igazgatójuk hazaküldte, hogy csak akkor menjenek vissza, ha a szüleik alá írják a belépési nyilatkozatot, és mindegyiknek a szülei itt a tanácshelyiségben, barátságos beszélgetés után beléptek a termelőszövetkezetbe. Az ipari tanulóknak kiállítottuk az igazolványt, amellyel másnap már örömmel mentek vissza a tanulóotthonba.

A Szabad Föld főszerkesztőjének az MSZMP KB Mezőgazdasági Osztályára küldött jelentése a hozzájuk 1960. január 1-től február 4-ig érkezett levelekről (részlet)

 Budapest, 1960. február 10.

Ez idő alatt a szerkesztőségbe összesen 5 ezer 316 levél érkezett. (…). Sokan sérelmezik, hogy 10–20 kilométerre akarják kiadni a csereterületet, és ezt kötelesek elfogadni. Mások azt panaszolják, hogy egyáltalán nem akarnak csereingatlant adni a tagosított területért, de nem fizet a tsz felszántott, vagy bevetett terület után sem kártalanítást. (…)Általában tapasztalható a levelekből, hogy az emberek sokszor csak azért írnak, hogy ellenőrizzék a helyi, vagy a járási tanácstól kapott felvilágosítások helyességét. Nem hiszik, hogy valóban így vagy úgy szól egy rendelkezés, melyről előzőleg már helyben információt szereztek. Bár a legtöbb esetben közvetlenül e felsőbb szervekhez fordulnak sérelmeikkel.

Tsz-szervezés: S. E. Magyargencs, Veszprém m.: A Rákóczi tsz zárszámadó közgyűlését tartotta, ahova betértek a rendőrjárőrök is. A tagok szívesen fogadták őket, de később a rendőrjárőrök leitták magukat és gumibottal ütöttek tagokat. Egyik embert véresre verték, míg másikat kékre-zöldre, s többeket megpofoztak. A jelenlévők nem bántották a rendőröket. D. I-né, Domoszló: Férjemet a népnevelők éjszaka fegyverrel kényszerítették a belépési nyilatkozat aláírására. Én megijedtem, és kiszöktem a házból. Id. E. F. és társai, Sándorfalva (Csongrád m.): Arról ír, hogy az embereket ne kényszerítsék be a tsz-ekbe. Kéri, vizsgáltassák meg felsőbb hatóságokkal az embertelen módszereket, és ahol erőszakkal kényszerítették az embereket az aláírásra, ezeket érvénytelenítsék. Náluk, Sándorfalván is már több embert összetört idegzettel, elmezavaros állapotba juttattak, és néhányat öngyilkosságba kergettek. Fia, ifj. E. F. sándorfalvi lakos január 13-án, az előző napokban elszenvedett erőszakos bánásmód miatt olyan ideges, önkívületi állapotba jutott, hogy 13-án, amikor észrevette, hogy érte jöttek, elhagyta a házat, és kimenekült a határba, félve a további ostromlástól és bánásmódtól. Ekkor az agitátorok a helybeli rendőrparancsnok feleségével együtt üldözőbe vették fiát, és utána többszörösen lövöldözve, addig hajszolták a 20–30 cm-es hóban, amíg elfogták, a 3–4 km-re levő G. J. Szeged felsővárosi tanyáján, a házbelieket kiküldték, és félholtra verve a házigazda kocsiján Sándorfalvára szállították, ahol ismét megverték, és megtiltották, hogy a mentők Szegedre beszállíthassák. (…)  Alsómégy: 40–50 agitáló és szervező elvtárs két hétig „gyúrta” a falu népét éjjel-nappal, hol szép szóval, hol káromkodva. Kitelepítéssel, internálással fenyegettek bennünket. Így hát a falunk ilyen önkéntesen, csaknem 100%-ig aláírta a belépési nyilatkozatot. Az alakuló közgyűlésen megválasztottuk a tsz-elnököt, de sajnos az idegzete miatt pár napon belül lemondott. Az elnökséget ráerőltettük egy másik emberre, de az is le akar mondani. A mi falunk néhány ember kivételével nem akart, és nem akar a közös gazdálkodás útjára lépni. O. J-né, Mezőkeresztes: Nyugdíjas vasutas vagyok, 2 és fél hold földem van. Járnak az agitálók, hogy álljak be a tsz-be vele. Én már szédülök, nem bírok a határba menni, a szemem is fáj. A földet odaadom, mert sok utána az adó, de csak úgy veszik be, ha én is megyek vele. Kérem, aki már a 68 évet elérte, át kell-e a földet venni, ha nem megy vele dolgozni (…) S. J., Madaras községből felirattal jött a boríték, aláírás nélkül: „A községünkben működő tsz-szervező bizottság leírhatatlan embertelenségre vetemedett. Meggyőző érvek helyett állati sorsra alacsonyítják az embereket. Ezt ígérik a jövőre vonatkozólag is, hogy ők lesznek a vezetők, mi pedig csak sz-ok leszünk. Nagy visszatántorodás történt bennünk, holott új csoportot szerveztünk, amely a helybeli tsz-ektől eltérően, a kormányprogram szerint gazdálkodik. De a szervező bizottság megcáfolta a kormányprogramot, hogy mi úgyis sz-ok leszünk és apánkkal, anyánkkal, istennel műveltetnek bennünket … A szervezők arra hivatkoznak, hogy ez a megbízásuk, az állam emberei. Tűrnünk kell, hogy ütnek, köpködnek, mezítelenre vetkőztetnek, több fegyvert fognak ránk, felakasztással fenyegetnek bennünket. Őszülő emberek hangosan zokognak a megalázásukért. Gyermekek sírnak az édesapjuk után, aki nem otthon tölti az éjszakáját, s kéken, zölden látják viszont. Ezek az ember külsejű valakik, nem tudják, hogy mi az ember, és a népi demokrácia, ez erősen tükrözi a bürokráciát. Ezek talán volt nagybirtokosok, vagy fiaik, talán testvéreik a horogkereszt rajzolóknak. Az ilyen erőszakkal létesített szövetkezet nem lesz életerős, és nem tud majd dolgozni.” Tabdi községből: „E hónap 17-től 21-ig tartott a bujdosás, az ütlegelés, fenyegetés. Nyugtot nem hagytak a népnek, úgy öregeknek, mint fiataloknak, mind gyermeknek. Agitálók zaklatnak bennünket, írjunk alá, hogy szövetkezet legyen. Ezt nekünk nem a szél fújta, nem davaj föld. Itt a két kezükkel kaparták össze. Mi is el tudtuk volna pocsékolni. Összespóroltuk, hogy öregségünkre legyen. A kormányunk ideküldte az ő oroszlánjait, az ávósokat, hogy üssenek bennünket, ha nem írunk alá. Mi jó adófizetői vagyunk az államnak, akkor miért üttet bennünket. Az önző és az ittas ember üti a lovát, mi azt gondoljuk, hogy dolgozók vagyunk. Ha egyoldalú hatalom követeli tőlünk, tudassa velünk, és akkor megértjük, és meghajolunk … Mi többet termeltünk, mint a csoport. Azok háromszor-négyszer permeteznek, és mi nyolc, kilenc, sőt tízszer is porozunk.” (…)

Tollal Keserü János ráírta: „Nagy L. elt. A legkirívóbb eseteket a MB-nak az illető megyébe küldd meg, hogy nézzenek utána, s intézkedjenek.”