Tudomásom szerint a Száray Miklós által a középiskolák 1. évfolyama számára írt történelemkönyv a leggyakrabban használtak egyike. A most felnövő nemzedék nagy része tehát ebből szerzi alapismereteit az ókori kultúrákról. Ezért érdemes átgondolni a könyv sajátosságait három kiválasztott szempontból:

• milyen képeket közvetít az antik kultúrákról?
• milyén áttekintést ad az antik művészetekről?
• milyen képelemzéseket tesz lehetővé, azaz hogyan segít nem csupán nézegetni, hanem látni tanítani?

Ezután néhány javaslatot fogalmazok meg a könyv további hasznosítására. Elképzelhető ugyanis, hogy a mostani egy termékeny pillanat, amelyben – önállóan megkezdett, egymástól elszigetelt kezdeményezések összetalálkozása nyomán – új lehetőségeket lehet kidolgozni, hogy az antik örökséget a következő nemzedék számára közvetítsük.

Elöljáróban két megjegyzés. Magam a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményében dolgozom, Magyarország egyetlen átfogó antik művészeti közgyűjteményében, és régóta tanítok a Pécsi Tudományegyetem Klasszika-filológia tanszékén. Közvetlenül tehát nem kapcsolódom a gimnáziumi oktatáshoz, bár három gyerekem révén az elmúlt 2-5 évben ráláttam, hogyan jut el a klasszikus ókor a gimnazistákhoz.

A másik szempontot sem tartom kevésbé idetartozónak. Egyetemi oktatóként azt tapasztalom, hogy az antikvitás rohamosan tűnik el a közkultúrából, s hogy ez a folyamat a legutóbbi években egyre gyorsul. Ehhez kapcsolódik a vizuális kultúra elképesztő mértékű előtérbe kerülése a hagyományos könyv-kultúra rovására, illetve a végtelen lehetőségeket nyitó digitális világ létrejötte. E felismerések nyomán kezdtük meg évekkel ezelőtt az Antik Gyűjtemény anyagát bemutató virtuális kiállítás és egy internetes diatár kidolgozását (ld. www2.szepmuveszeti.hu/antik, s.v. Hyperión (http://www2.szepmuveszeti.hu/hyperion/; Periégésis (http://www2.szepmuveszeti.hu/periegesis/login.php – ez utóbbi a jogdíj-problémákat elkerülendő csakis jelszóval hozzáférhető*). Mindkét adatbázist az jellemzi, hogy wikipédia-szerűen felépített, de szigorú tudományos szempontok szerint szerkesztett, gyorsan megújítható tudást tartalmaz. Szócikkeit a magyar ókortudomány mai képviselői készítik, a szerzőgárda tehát munkahelyektől független. A Hyperión jelenleg az Antik Gyűjtemény anyagának kb. ötödét tartalmazza, a néhány hónapja jelentősen átdolgozott és folyamatosan bővülő Periégésisben pedig máris több, mint 2000 kép található. Véleményem szerint ezek a kezdeményezések elvben könnyen integrálhatók az antik kultúrák gimnáziumi közvetítési mechanizmusaiba. (Néhány évvel ezelőtt volt már egy hasonló kezdeményezés, ám – talán ellenérdekek miatt – a középiskolai educatio részéről alig váltottak ki érdeklődést).

Képzettségem korlátai miatt a továbbiakban a könyv görög-római fejezeteit fogom elemezni (47-170.). A képek szempontjából a Száray Miklósé a legjobb az általam ismert tankönyvek közül. Illusztrációi színesek, számuk jelentősen megnőtt (oldalpáronként akár 7 is lehet – pl. 140/1, 168/9). Azt is a könyv erényének tartom, hogy a görög és római mellett képet ad, ha csupán jelzésszerűen is, a Mediterraneum más kultúráiról is (főniciai, etruszk, nabateus). Az eredeti tárgyak mellett rekonstrukciók és színes térképek segítenek elképzelni az antik világot, sőt elvétve posztantik tárgyakat is látunk, amik csökkenteni hivatottak az ókor elszigeteltségét (ld. pl. a kagylóval díszített ghanai pénzérmét a 40. oldalon, Van Dyck festményét Mucius Scaevoláról a 110. oldalon, vagy épp a gerelyhajítást bemutató három képet egy görög vázafestménnyel, illetve az 1908-as és 1988-as olimpián készített fényképfelvétellel a 62. oldalon).

S talán ezen a ponton érdemes áttérni a problémák áttekintésére. A három képhez a következő feladat tartozik: „Állapítsa meg a három kép alapján, hogy miben változott e sportág az ókortól napjainkig!” A feladat fő hibája, hogy nem tisztázza az antik képi világ, az antik ikonográfia alapvető szabályát: a képek nem a hajdanvolt életet ábrázolják, mint a fényképek – s most tekintsük el ez utóbbi állítás súlyosan kérdéses voltától (retusált képek, photoshop), – hanem konstrukciók. Az antik művészet emlékei nem azt mutatják, milyen volt az élet, hanem azt, hogy milyennek akarták láttatni. Egy sportolóról készített pillanatfelvétel tehát alapjában különbözik egy antik sportoló-ábrázolástól, amint ezt pl. Myrón Diszkoszvető című szobrának (p. 87) elemzésével már régen kimutatták: a szobor nem a dobás valamelyik pillanatát ábrázolja, hanem egyetlen képbe sűríti a mozgássort. Ennek a szabálynak a figyelmen kívül hagyása eredményezi az olyan képaláírásokat, mint a „spártai nehézfegyverzetű gyalogost (hoplitát) ábrázoló szobor (Kr. e. V. század)” (p. 71). A képen egy harcost látunk sisakkal, mellvértben és lábvérttel – egyébként ruhátlanul. A diák ebből arra következtethet, hogy a spártaiak félmeztelenül harcoltak, holott csupán arról van szó, hogy az ábrázolásnak nem kell minden reáliát megmutatnia („nem lú ez, szobor” – mondta egy más összefüggésben a szobrász Medgyessy Ferenc a lószobrának anatómiai ’pontatlanságait’ bíráló kritikákra. A kép amúgy egy bronz borvegyítőedény reliefdíszének részlete, azaz dombormű, készítésének ideje a VI. század, a készítő műhelyt illetően pedig lényegében teljes a bizonytalanság – spártai volta tehát legalább is kérdéses. Még súlyosabb, hogy mitológiai alakot, nem pedig kortárs katonát ábrázol – hiszen ez utóbbi téma egyáltalán nem érdekelte a görög archaikus művészetet. A képen látható harcos tehát főleg arra lenne alkalmas, hogy megmutassa az antik élet fő vonatkozási pontját, a hérósmitológiát. Hiszen hasonlóan felfegyverzett alakokat látunk a 64. lapon („Görög nehézfegyveres [?] gyalogosok … harca vázafestményrészleten”; valójában szintén mitológiai párviadal, ezért láthatunk itt is ruhátlan harcosokat) vagy a 79. lapon (Aias és Achilleus szintén hasonló fegyverzetben kockáznak).

Itt érdemes kitérni a következő problémára: a képek alapján körvonalazódó tudás – nevezzük így – archaikus. Nem is az a fő baj, hogy a meghatározások egy része elavult (a klasszika archaeológia gyorsan változó tudomány), hanem a tudás fajtája. A könyv ugyanis, minden föntebb vázolt erénye mellett a 19. századi szabványt követi, még ha fejlett változatban is: a szöveg mindenható, a kép csupán illusztráció. Sokat olvasó diákokat feltételez, akiket az érdekes olvasmányok további könyvek elolvasására sarkallnak. Alighanem közös tapasztalatunk, hogy ennek ma milyen csekély a realitása. A borítón hirdetett ’forrásközpontú történelem’ kifejezés, hiába a sok kép, főleg szövegekre vonatkozik. Jól mutatja ezt a képek meghatározása. Csupán néhány példa erejéig: a tudomány nem hívja vénuszoknak a neolit idolokat (p. 13, 15); a kykládikus idol kora-bronzkori és nem újkőkori (p. 15). A 8-10 cm-es főniciai üveg illatszeres edényeket nem lehet korsónak nevezni (p. 33). Egy súlyos hiba: „Agamemnón halotti maszkja” (p. 50) – mintha ezt olvasnánk: Harry Potter szemüvege (a maszkot megtaláló H. Schliemann Agamemnónénak nevezte el a maszkot, ám egy tankönyv nem tehet úgy, mintha Agamemnón történeti személy lett volna. Az aláírás tehát kb.: arany halotti maszk a mykénéi korból (az ún. ’Agamemnón-maszk’). A borjúvivő nem ifjú, hiszen szakálla van, tehát férfi (p. 87). A márvány épületeket nem vaskapcsok tartják össze (p. 86), ezek ugyanis szétrepesztik a márványt, mint ez pl. az athéni Parthenón katasztrofális 20. századi restaurálásai során világossá vált, hanem ólomba ágyazott bronz csapok. A 103. oldalon látható szobor pedig ökölvívót és nem birkózót ábrázol. Az illusztrációk kiválasztása ennél jóval szerencsésebb, mert változatos, átfogó képet adnak az antik kultúrákról.

További probléma, hogy a képek jelentős részének minősége a mai vizuális kultúra számára elégtelen: túl kicsik, nem elég részletgazdagok. Hiába tehát a sok jó feladat, ha a könyvben látható kép esélyt sem ad a diáknak a megoldásra. Ki tudná az Ércöntőműhely-festő vörösalakos ivóedényéről készült, alig 6 cm. átmérőjű kép (p. 56) alapján ezt megoldani: „Mit készítenek a vázafestményen? Mely eszközöket és szerszámokat ismer fel? Milyen gazdasági és politikai jelentősége lehetett a vas elterjedésének?”). Túl azon, hogy az utolsó kérdés félezer évvel korábbi korszakra vonatkozik, a képen 7 ember, 2 szobor, és tucatnyi szerszám látható. Mennyire más eséllyel válaszol a diák ugyanezekre a kérdésekre, ha a Periégésisben nézi meg a váza képeit (Ld. Periégésis/Összetett kereső/Ki készítette?: Ércöntőműhely-festő, ld. 1. melléklet)! Ugyanígy: jó ötlet az archaikus, klasszikus és hellénisztikus kori görög szobrászat összehasonlító elemzése (p. 87, 103), ám sem a képek minősége, sem a könyv által felkínált tudás nem elég a megoldásához. Újra érdemes összevetni a tankönyvben lévő képet a Laokoón-szoborról (p. 103) a Periégésis kínálta lehetőségekkel (Ld. Periégésis/Összetett kereső/Mit keresek? Laokoón, ld. 2. melléklet).

S talán ezen a ponton tudnék javaslatot tenni a továbblépésre. Botorság volna számon kérni egy tankönyvtől, hogy nyomon kövesse a tudomány változásait, vagy akár a mai vizuális igényeknek megfelelő képdokumentációt. Ám a bevezetőben említett két adatbázis könnyen összekapcsolható lenne a gimnáziumi oktatás igényeivel. Alább, csupán jelzésszerűen mindkettőre javaslok egy-egy példát.

Megítélésem szerint közös munkával kiépíthető lenne egy olyan internetes tananyag, ami a tankönyvhöz kapcsolódik, tanárok és diákok számára egyaránt hasznos lehet. Egyrészt olyan képanyagot kínálna, amelyek alapján már a diákok elvégezhetik a könyv által javasolt képelemzéseket, másrészt pedig olyan tárgyakkal is megismerkedhetnek, amelyeket eredetiben is módjuk van megnézni a Szépművészeti Múzeumban.

További távlatokat jelenthet, hogy az így körvonalazott tanagyag integrálhatná az ókori történelem, irodalom és művészettörténet oktatását is, végül, hogy a mai követelményeknek megfelelően lenne forrásközpontú – a szövegek mellett a képekre is alapozna.

Összegezve tehát: Száray Miklós könyve jó kiindulópontot kínál az antik kultúra korszerű, azaz napjaink lehetőségeit kihasználó közvetítésére. Ehhez más kezdeményezések nyomán számos előfeltétel már rendelkezésre áll. A lehetőség adott. Érdemes volna kihasználni.

***

A képen látható szobrot a budapesti Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye őrzi. Márvány síremlék (Ld. Hyperión: http://www2.szepmuveszeti.hu/hyperion/targy.php?id=408, ld. 3. melléklet). Első ránézésre egy család: anya, apa és a kisfiuk sírkövének látszik. Alaposabban megnézve viszont az derül ki, hogy egy elhunyt férfit ábrázol, búcsúzó felesége és a rabszolgája társaságában. Milyen érvekkel lehet ezt alátámasztani?

Az Alexandros-mozaik a makedónok és a perzsák csatáját ábrázolja. (Ld. Periégésis: Tanulmányok/Az Alexandros-mozaik, ld. 4-5. melléklet) A képek alapján állapítsd meg, kik a győztesek! Milyen képelemek jelzik ezt? Főleg a mozgások, a szereplők mozdulatai és az arckifejezések segítenek a válaszban. A mozaik közepén néhány perzsa harcos önfeláldozóan megmenti a királyát. Milyen irányból érkeztek? Milyen fegyvereik vannak, és mit csinálnak?

* Ideiglenes jelszó a Periégésishez az Arcadia olvasói számára 2012. január 20-ig:

név: Arcadia

jelszó: Alexandros